Visegrád

A visegrádi kett?s várrendszer egyike a tatárjárás tanulságait felismer? IV. Béla által épített váraknak. Jelent?ségét egészen a török korig meg?rizte. Egyszerre több fontos funkciót is betöltött: védte a Duna völgyét, ellen?rizte a Buda-Esztergom kereskedelmi útvonalat és egyúttal vámhely is volt. A vár két részb?l áll Az alsóvár építtetését IV. Béla kezdte el 1247 körül. Különlegesnek számított, ugyanis nem az út mellé építették, mint ahogy szokás volt, hanem az út keresztül futott a vár bels? területén. Az alsóvár legérdekesebb része a lakótorony az ún. Salamon-torony, ami nevét az újkorban, arról a téves feltételezésr?l kapta, hogy itt ?rizték Salamont, aki veszített a Szent Lászlóval és Gézával a trónért vívott küzdelemben. Magyarországon szinte egyedülálló épület dél-német minták alapján épült. Nagy Lajos alatt itt m?ködött a híres harangönt? Gaal Konrád. Ma a lakótorony öt emeletén múzeum található, ahol Visegrád történetével ismerkedhet meg a látogató. A Fellegvárat 1249-ben IV. Béla felesége, Lascaris Mária családi ékszereinek árából kezdte építetni a kiváló természeti adottságokkal rendelkez? helyen, menedékvárnak a Nyulak szigetén él? domonkos apácák számára. Ekkor a vár háromszög alaprajzú volt. Két tornya volt, a legveszélyeztetettebb helyen épült öregtorony és a déli bejáratot véd? kaputorony. Az Anjou korban n?tt meg a vár jelent?sége. Károly Róbert miután a várat megszerezte Csák Mátétól, 1323-ban ide helyezte a királyi udvart. 1335-ben itt tartották a híres visegrádi királytalálkozót és az els? Anjou király végül maga is a várban hunyt el 1342-ben. A várban ?rizték a magyar szent koronát, majd 1370-ben Nagy Lajos lengyel királlyá választása után a lengyel koronát is. Az Anjou korban építették a palotaszárnyakat és egy újabb, küls? várfalat. Luxemburgi Zsigmond a várhoz egy harmadik falgy?r?t építetett és több reprezentatív építkezést hajtott végre. A török uralom után 1686-ban, Buda felszabadítása után ötnapi ostrommal foglalták el a Habsburgok. A végvár rendszer megsz?nésével a vár feleslegessé vált, ezért pusztulni hagyták. A napjainkig is tartó feltárási és rekonstruálási folyamat 1871-ben indult el.

Siklos

A siklósi vár hazánknak fontos történelmi nevezetessége. Erődjének első falait még a 13. szd-ban, 1251 körül rakták le. Az első írásos emlék 1297-ből való és a pécsi káptalanság irattárában megtalálható. Ekkor már várnagya (castellánusa) volt OMODEUS de TOPORD személyében aki SOKLYOSY PÉTER várnagya. A török 1543-ban több napig tartó ostrom után foglalta el a várat. Vas Mihály a vár kapitánya sokáig ellenállt a túlerőnek. Csak akkor adta fel, amikor a török szabad elvonulást ígért a vár népének. A török nem állta a szavát. Galád módon orvul lekaszabolta a békésen elvonuló magyarokat. 143 évig tartó török uralom kezdődött ekkor. E korszaknak számtalan emléke megmaradt (fürdő, csatornázás, dűlőnevek, temetői sírok, stb.) A legszebb a néhány évvel ezelőtt helyreállított dzsámi, mely Európa Nostra díjat is kapott. A szövetséges csapatok I. Lipót király idejében, 1686-ban szabadították fel a várat. Ezután a vár 1686-1698-ig a császári kincstár tulajdona. A siklósi vár utolsó birtokosa a Benyovszky család volt. A várat és a hozzá tartozó birtokokat Benyovszky Lajos pozsonyi ügyvéd vásárolta meg a Batthyányi családtól 1873-ban. Tőle, idősebb fia Móric örökölte a várat és az uradalmat. Gróf Benyovszky Móric/1872-1936/ és öccse Rudolf/1874-1955/ anyjuk Ocskay Erzsébet révén ükunokái voltak a Benyovszky család legismertebb tagjának gróf Benyovszky Móric/1741-1786/ világutazónak, madagaszkári királynak. Grófi rangot örökbefogadás révén nyertek a fivérek 1902-ben uralkodói jóváhagyással. (Gróf Benyovszky Mórictól származik a család ifjabb grófi ága). A gróf jelentős közéleti személyiség volt, Siklós város és Baranya megye közéletében egyaránt meghatározó szerepet töltött be. Kétszer került a parlamentbe a siklósi választókerület képviselőjeként, és háromszor töltötte be Baranya Vármegye főispáni tisztét. A Siklóson töltött évek alatt berendezte a vár addig üresen álló termeit. Felesége Batthyány Lujza grófnő, férje halála után eladta a várat a Honvéd Kincstárnak. 4.A Kincstár tiszti üdülővé kezdte átalakítani a várat, de a második világháború kitörése meghiusította az elképzelés megvalósítását. Az 1950-es évek közepéig üresen, megrongálva, kifosztva állt az épület. Felújítása 1956-ban kezdődött, múzeumot, szállodát, éttermet létesítettek benne. A rendszerváltás után a várból kiköltözött az addig ott lévő múzeum, szálloda és turistaszálló. Onnantól kezdve nem volt igazán gazdája a várnak. Tulajdonjogilag - mint védett műemlék - a magyar államhoz tartozik. Az állagmegóvásról, a szükséges felújításokról a Állami Kincstár, illteve a Kincstári Vagyoni Igazgatóság gondoskodik. A "nyitva tartás joga" fél éves időszakokra száll csak a városra. A kilencvenes évek végén hosszas "lebegtetés" után végre kiírják a hasznosításról szóló pályázatot, melyen Siklós Város Önkormányzata az egyedüli pályázó. A város pályázata sikeres, elnyeri a hasznosításra szóló jogot, a vár továbbra is a magyar állam tulajdona. Majdnem fél éves egyezkedés után 2000. májusában sor kerül a szerződés aláírásra, és a "vár kulcsának átadására" is. Az eredeti kiíráshoz képest kedvezőtlenebb anyagi hátteret biztosít az állam (a vár felújítására legalább 1 milliárd forintot kéne költeni…), ennek ellenére az önkormányzat nem lép vissza, eltökélt szándéka, hogy ismét élet költözik a vár ódon falai közé

Sárvár

A honfoglalás után a magyarok a Gyöngyös és a Rába összefolyásánál sárból, agyagból, cölöpökből építettek maguknak várat, melyről Ernecz Ignác, Sárvár első történetírója: "A belső vár téglalap alakú, északnyugati részén erős beugrással, míg a nyugati csúcsra megnyúlt, és magassága egyenlő volt a külső föld szintjével. A belső várat mély árok vette körül, amelybe szükség esetén a közeli Gyöngyösből gyorsan vizet ereszthettek. Az Óvár keleti oldala 140, déli 250, nyugati 200, északi oldala pedig 240 lépés volt, összesen tehát 830 lépést tett ki a vár kerülete. A várat sánc vette körül. A várnak régi neve fekete vár Castrum nigrum vagy Vignitia volt. E vár már 1328-ban régi lehetett, mert a mostani, akkor szintén idős vár ellenében Óvárnak írták".

A mai Sárvár területén az OMF 1962-ben, majd 1966-ban végeztetett régészeti feltárást, Pámer Nóra régész vezetésével. Ennek során a vár délnyugati szárnyrészében XIII. századi eredetű falmaradványokat találtak,, amelyhez valószínűleg egy háromszintes torony csatlakozott. Feltehetően a váron belül fából, gerendából épített épületek is lehettek.

Amikor Kanizsaiak kezére került a vár, nagyobb átalakításokat, új építkezéseket végeztek. E család nevéhez fűződik a lakórész, a palota bővítése, és a ma is látható kaputorony építkezéseinek megkezdése. A lakóépület első emeletén mindkét irányban nagyméretű ablakokat nyitottak, melyeknek késő gótikus kőkeretei időközben elpusztultak. A XVI. század elején a palotán kisebb jelentőségű átalakításokat végeztek a Kanizsaiak.

Az új birtokos, Nádasdy Tamás reneszánsz stílusban folytatta az építkezéseket, a XVI-XVII. századra kialakította a zártudvaros, ötszög alaprajzú, kőből és téglából épült védőövet, az ó-olaszrendszerű bástyákat. Ez a védőöv földbástyáival, a ma látható várfalak és bástyák anyaga a várat övező várárok mélyítéséből került ki. Nádasdy Tamás birtoklása idejére esik a mai északi főbejárat és a felette emelkedő kaputorony építésének befejezése is. A várárkon híd vezetett a bejárathoz, amely 1552-re készült el. A kaputorony alapjait 1560-ban cölöpökkel erősítették meg, s ekkor elkészítették a felvonóhidat is. Nádasdy Tamás nevéhez fűződik a keleti palotaszárny gótikus épülete elé épített reneszánsz nyitott folyosó, a földszinti pilléres árkádsorral. A vár építkezései feltehetően 1559-ben fejeződtek be.

A vár további megerősítése, a belső udvarban elhelyezett tábla szerint 1588-ban kezdődtek meg, amikor Nádsdy Ferenc a régi fa- és földvárat kőből kezdte átépíteni, munkálatait fia Pál fejezte be 1615-ben. A régi falak, bástyák elé alig 1-2 méterre helyezték el a ma látható tégla-és terméskő falakat, illetve bástyákat; ezek a régiekhez hasonlóan ó-olasz rendszerűek

 

A XVII. században Pál fia Ferenc országbíró építette meg a délkeleti és északnyugati új épületszárnyakat, így zárva körül a vár udvarát. A vár déli és nyugati részén a háromszintes épületeket kétszintesekké alakították át, és a termek belső díszítését is elvégezték.

A XVIII. század második felében a birtokosa, a Szily család, a kaputorony melletti díszterem falainak képeit Dorfmeister Istvánnal festették meg.

Az 1945-ben állami kezelésbe került a vár falai között múzeum működik, míg a többi részek helyreállításával művelődési központot alakítottak ki Dragonots Tamás építész tervei szerint, az OMF és Vas megye anyagi támogatásából.

Sárvár környéke már az őskorban lakott hely. A rómaiak i.sz. 10-ben hódították meg Dunántúlt, és Pannonia néven birodalmuk része lett. A IV. század második felében Itinerarium Antoniniani útikönyvének adatai szerint Savaria és Arrabona közötti útvonalon, Savariától 18 000 katonai kettős lépésre - kb. 27 km-re - feküdt Bassaina nevű település, amely feltehetően a mai Sárvár területén lehetett.

A római birodalom 395-ben kelet- és nyugatrómai császárságra szakadt. A nyugatrómai birodalom tartományait a germánok szállták meg, Pannóniát pedig 433-ban Attila hunjai foglalták el. Attila halála után a birodalom felbomlott, és előbb a keleti gótok, majd a gepidák, longobárdok szállásterülete, a VI. század második felétől az avarok birodalma lett. Az avarok uralmát 796-ban Nagy Károly frank császár döntötte meg, Dunántúlt a birodalmához csatolta. Rövidesen szlávok telepedtek itt le, és Pribina, majd Kocel vezetésével Zalavár környékén egy kis államot hoztak létre.

A honfoglalás során e vidéket Lél és Vérbulcsú törzse szállta meg, akik annak védelmére a mai óvér-dűlő tájékán földvárat építettek. Első okleveles említése 1192-ben történik "castrum Sarvar" alakban, ez időben királyi vár volt. 1273-ban IV. László király a Ják nemzetségnek adományozta. Károly Róbert király 1327-ben kelt oklevelével a régebbi jogokat felújította, ebből az derült ki, hogy Sárvár uralkodásának első két évtizedében királyi vár volt, Köcski Sándor foglalta vissza a Németújvári családtól.

Zsigmond király 1390-ben Sárvárt tartozékaival együtt az Osl nemzetségből származó Kanizsai János esztergomi érseknek és testvérének adományozta Léka várával, Csepreg és Szigeth nevű mezővárosokkal és ezek tartozékaival együtt. A Kanizsaiak itteni várkapitánya az 1400-as évek elején Egervári Mihály volt, aki a vár erősítése körül szerzett érdemeiért Zsigmondtól 1402-ben Franciska nevű birtokán várépítésre kapott engedélyt. A Kanizsaiak hűtlensége miatt a király Sárvárt tőlük elvette, és előbb a Garaiaknak , majd 1411-ben a firenzei származású Philippo Scolarinak (Ozorai Pipó) adományozta. Zsigmond király 1424. június 24-én kelt oklevelével megerősítette azt a csereszerződést, amely szerint Ozorai Pipó temesi főispán Sárvár várát összes uradalmával együtt Simontornya váráért és tartozékaiért Kanizsai Istvánnak és Jánosnak elcserélte.

Kanizsai László Vas vármegyei főispán halála után leánya, Orsolya örökli a hatalmas birtokot, és ide költözött nagynénjével, Dorottyával. Itt jegyezte el a még csak 14 éves Orsolyát Nádasdy Tamás 1432-ben, és e házasság révén Sárvár is a kezére került. A birtok kezelését, apja Nádasdy Ferenc vette át.

Szulejmán szultán fővezére, Ibrahim Kőszeg várával egyidőben Sárvárt is el akarta foglalni. A vár őrsége azonban a több napos ostromot sikeresen verte vissza.

Nádasdy Tamás, mint művelt ember, maga köré gyűjtötte a kor leghaladóbb gondolkodású embereit. Meghívása alapján ide érkezett 1534-ben Sylvester János, aki wittenbergi tanulmányútja után 1539-ben megjelentette a "Grammatica Hungaro-latina" című első magyar nyelvkönyvét, majd 1541-ben az "Új Testamentumíí2 fordítását. Meglátogatta 1545 körül Tinódi Lantos Sebestyén is, aki itt halt meg 1556-ban.

Nádasdy pestisben hunyt el 1562-ben, és bár házasságából három fia született, a felnőtt kort csak egy, az örökös Ferenc érte meg, aki később "Fekete bég" néven is emlegettek. Fiatalon, már 22 éves korában elnyerte az országos főkapitányi címet, és sikeres hadjáratokat vezetett a török ellem. Tevékenyen részt vett a magyar evangélikus egyház szervezésében. Az első dunántúli püspök, Szegedi Máté volt az udvari papja. Támogatásával itt nyomtatták ki Magyari István "Az országokban való sok romlásoknak okairól és azokból való megszabadulásnak módjáról mostan újonnan íratott és sok bölcs embereknek írásából szereztetett hasznos könyvecske" c. munkáját. Pázmány Péternek, az erre adott "Felelet" című művével indult meg a hitvitázó irodalom.

Nádasdy Ferenc 49 éves korában halt meg. Özvegye Báthori Erzsébet még tovább is a várban élt. Nevéhez borzalmas rémtettek tapadtak. Szolgálóleányait halálra kínozta, és állítólag vérükben is megfürdött, hogy szebb legyen. A holttesteket a csejtei vár pincéjében temettette el. Már több mint száz leány halála terhelte, amikor leleplezték, és társaival együtt bíróság elé állították. Két komornáját máglyán égették meg, komornyikját lefejezték, míg Erzsébet életfogytiglan a csejtei várba zárták. Az újabb kutatások szerint azonban a per nem mindenben felelnek meg a valóságnak.

A birtok Nádasdy II. Ferenc és fia Pál, majd ennek fia III. Ferenc örökölte. Ferenc a vasvári béke hatására csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez, majd a következményektől félve, azt a császár előtt felfedte. Az összeesküvőket rövidesen elfogták, Zrínyi Pétert és Frangepánt Bécsújhelyt kivégezték, Nádasdy ferencet 1671.április 30-án a bécsi városházán lefejezték, hatalmas vagyonát pedig a kincstár elkobozta.

A császár 1677-ben a birtokot Nádasdy Krisztina férjének gróf Draschkovich Miklósnak adta el. 1700 körül a vár néhány évig Esterházy Pál nádoré lett, és tőle vásárolta vissza 1703-ban 264 000 forintért Draschkivich Ádám. E család birtoka volt 1775-ig.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején 1704-ben a kurucoknak hódolt meg a vár őrsége, majd ezt követő években többször is gazdát cserélt. A szabadságharc leverése után Sárvár elvesztette hadi jelentőségét.

A XVIII. század második felében Szily Ádám a tulajdonosa, de az 1787.évi összeírásban már a Genovai Köztársaság birtokaként szerepel.

1803-ban Ferenc etei és modenai herceg, Mária Terézia fia lett a földesura, aki a várat átalakítatta. Később a Witelsbach bajor hercegi családé lett, akik 1945-ig kezükben tartották.

Tömörd-Ilonavár

A falutól Ny-ra, az Ilona-patak völgyének déli magaspartján az ún. Gradics-erdőben három oldalról meredek lejtőkkel határolt dombnyúlványon van a várhely. Tszf. magassága 243 m, 30 m-es meredek lejtőkkel magasodik a völgy fölé. Távolsága a falu templomától légvonalban 1 km, a helyi hagyomány szerint a 400 m-nyire K-re eső Szent Ilona szobor körzetében volt régen a falu ill. a szobor helyén állt volna a templom (középkori téglatörmelék és edénytöredékek találhatók). A vár területét jelenleg erdő borítja, jól áttekinthető. Megközelíthető az Ablánc régi hídjától 1,2 km-es sétával az erdőben haladó kék turistajelzésen.
A három oldalról meredek lejtőkkel határolt dombnyúlvány É-i végén egy 35 x 25 m-es ovális területet vettek körül egy 14-18 m széles, 2-3 m mély szárazárokkal. A védett terület mérete: 0,07 ha. A belső terület D-i részén állhatott valamilyen - talán fa - épület.
Története ismeretlen. A falut 1233-tól kezdve említik oklevelek, a kőszegi uradalomba olvadt (talán a még Kőszegiek idején 1327 előtt

Visegrádi vár

A visegrádi vár a Dunakanyar csodálatosan ívelt, hatalmas zöldellő hegyekkel körülvett természeti környezetében, a Visegrádi-hegység magas sziklacsúcsától le egészen a folyamóriás partjáig húzódik.
A történelem folyamán több erődítményt is emeltek az itt lakó népek, hogy ellenőrzésük alatt tarthassák a szoroson átvezető utat. Az 1241-1242-es tatárjárás viharai által romba dőlt ispánsági vár köveiből építtette fel az újabb veszedelem elleni félelmében IV. Béla a hatszög alakú, vastag falú lakótornyot, amit a néphagyomány később Salamon-toronynak nevezett el. Míg az uralkodó a Duna parton építkezett, addig felesége, Mária királyné a magas sziklacsúcsot erődíttette meg az eladott ékszerei árából befolyt pénzen. A két várrészt kiegészítette a meredek hegyoldalon végigfutó zárófal, amelynek vége egészen a Duna-parti Vízi-várig futott le. A 14. század elejének belháborús időszakában Csák Máté fegyveresei szállták meg, tőlük az országot egyesítő Anjou Károly király ostrommal vette vissza. A következő időszakban az uralkodó megépíttette a kényelmesebb lakhatást biztosító Duna folyó melletti Palotát, így a zordon kővárban csak a helyőrség állomásozott. Luxemburgi Zsigmond uralkodása idején a felsővárbeli ötszögletű öregtoronyban őrizték a koronát, de 1440-ben Erzsébet özvegy királyné utasítására mégis sikerült ellopnia Kottaner Ilona udvarhölgynek. A 16. században Buda elfoglalása után rövidesen már a török seregek kerülgették Visegrádot is, első ostroma 1544-ben történt, amikor súlyos sérülések érték a Salamon-tornyot. A következő másfél évszázadban többször cserélt gazdát az egyre romosabbá váló épületegyüttes. Végső pusztulását az 1685-ös török ostromban szenvedte el, de az ellenséges csapatok rövidesen kivonultak belőle a sokkal fontosabb hadászati jelentőségű Buda várának védelmére.

A következő évszázadokban már a könyörtelen időjárás és az emberek bontásai alaposan lefogyasztották mind a várkomplexum, mind az egykori királyi Palota épületeit. Bár korábban is végeztek feltárásokat, de csak az 1960-as évektől indult meg korszerű műemlékvédelmi helyreállítása a magyar történelem fontos színteréül szolgáló visegrádi várnak, melynek munkálatai még sok generációnak adnak feladatot.

Sümeg

IV. Béla király parancsára a veszprémi püspök erős kővárat emeltetett a sümegi hegyen. A XIV. század elején a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchái, a Kőszegi nemzetség ragadta magához, uralmukat csak 1318-as győztes hadjáratában döntötte meg Anjou Károly. 1440 nyarán az Erzsébet királyné-párti nemesek ostrom alá vették az Ulászló király táborához tartozó püspökség sümegi várát, amit azonban sikeresen megvédelmezett az őrség. Rövidesen megépítették a külsővárat, így Sümeg a környék legerősebb kővárává fejlődött.


Sümeg jelentőségét csak fokozta, hogy a veszprémi püspök is ide húzódott vissza székhelyéről, amit 1552-ben elfoglaltak a „pogány” hadak. 1553-ban emelték a legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1605 tavaszán a Habsburg ház zsarnoksága ellen felkelt Bocskai István erdélyi főnemes hajdúserege megszállta a várat, ahol meggyilkolták Újlaky Miklós veszprémi püspököt, majd a fejét legurították a hegyoldalon. Katonai szerepét a II. Rákóczi Ferenc irányította kuruc szabadságharcban is megtartotta, és 1705-től a felkelők fontos bázisának számított falai között még lőport is gyártottak a harcoló katonaságnak. Hadiszerencséjük hanyatlásával 1709-ben ágyúlövés nélkül feladta kuruc katonasága, épületeit négy esztendő múltán egy hadgyakorlat ürügyén felgyújttatta a császári parancsnokság.

A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása. A Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárában minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.

Csesznek

Ez az erődítményünk az 1241 – 42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülötte. Az első várat a Bana nembeli Jakab báró, kardhordozómester emeltette egy védelemre kiválóan alkalmas sziklacsúcson. A XIV. század elején a Csák nemzetség vásárolta meg, tőlük cserével Anjou Károly király csatolta az uralkodói birtokokhoz a vadban bővelkedő területet. 1392-ben Luxemburgi Zsigmond a cseszneki várat az uradalmához tartozó harmincegy községgel együtt a Garai főnemesi famíliának adta át, azok délvidéki birtokaiért. A régi krónikákból egy megdöbbentő családi botrányról értesülhetünk, miszerint a Garai bárói család azzal vádolta meg Hedvig mazóviai hercegnőt, hogy 1429-ben megmérgezte férjét Garai Jánost, akinek még életében házasságtörő módon együtt élt az unokatestvérével, Szécsényi Miklós főnemessel. A főbenjáró ügyben maga Zsigmond király ült törvényt, aki Hedvig hercegnőt vagyonelkobzással és életfogytiglani fogsággal büntette. A XVI. század közepére a hódító törökök benyomultak a Dunántúlra, ahol Csesznek - Wathay Lőrinc várkapitány vezetésével - végvárként védelmezte az országot. Életét egy tragikus baleset oltotta ki, 1573-ban bortól ittasan örömében egy régi puskaporral töltött ágyút akart elsütni, amit a mellette álló pattantyús vonakodott megtenni. Lőrinc kapitány a fáklyát kezéből kikapva, meggyújtotta a kanócot, mire a löveg hatalmas robajjal szétrobbant, megölve mindkettőjüket. A háborús idők elmúltával szerepe megváltozott, a zordon kővárat, egy kényelmes lakhatást biztosító barokk kastéllyá alakították át az Esterházy hercegi család tagjai.

Korabeli források szerint 1780-ban elköltözött a főúri család, de még szolgaszemélyzet használta a helyiségeket, melyeket egy harminc esztendővel későbbi földrengés, majd tűzvész tett végképp lakhatatlanná. Az 1970-es évek óta vallatják romjait a régészek, egyúttal helyreállítási munkákat végezve a csodálatos tájban emelkedő cseszneki váron.