Sárvár

A honfoglalás után a magyarok a Gyöngyös és a Rába összefolyásánál sárból, agyagból, cölöpökből építettek maguknak várat, melyről Ernecz Ignác, Sárvár első történetírója: "A belső vár téglalap alakú, északnyugati részén erős beugrással, míg a nyugati csúcsra megnyúlt, és magassága egyenlő volt a külső föld szintjével. A belső várat mély árok vette körül, amelybe szükség esetén a közeli Gyöngyösből gyorsan vizet ereszthettek. Az Óvár keleti oldala 140, déli 250, nyugati 200, északi oldala pedig 240 lépés volt, összesen tehát 830 lépést tett ki a vár kerülete. A várat sánc vette körül. A várnak régi neve fekete vár Castrum nigrum vagy Vignitia volt. E vár már 1328-ban régi lehetett, mert a mostani, akkor szintén idős vár ellenében Óvárnak írták".

A mai Sárvár területén az OMF 1962-ben, majd 1966-ban végeztetett régészeti feltárást, Pámer Nóra régész vezetésével. Ennek során a vár délnyugati szárnyrészében XIII. századi eredetű falmaradványokat találtak,, amelyhez valószínűleg egy háromszintes torony csatlakozott. Feltehetően a váron belül fából, gerendából épített épületek is lehettek.

Amikor Kanizsaiak kezére került a vár, nagyobb átalakításokat, új építkezéseket végeztek. E család nevéhez fűződik a lakórész, a palota bővítése, és a ma is látható kaputorony építkezéseinek megkezdése. A lakóépület első emeletén mindkét irányban nagyméretű ablakokat nyitottak, melyeknek késő gótikus kőkeretei időközben elpusztultak. A XVI. század elején a palotán kisebb jelentőségű átalakításokat végeztek a Kanizsaiak.

Az új birtokos, Nádasdy Tamás reneszánsz stílusban folytatta az építkezéseket, a XVI-XVII. századra kialakította a zártudvaros, ötszög alaprajzú, kőből és téglából épült védőövet, az ó-olaszrendszerű bástyákat. Ez a védőöv földbástyáival, a ma látható várfalak és bástyák anyaga a várat övező várárok mélyítéséből került ki. Nádasdy Tamás birtoklása idejére esik a mai északi főbejárat és a felette emelkedő kaputorony építésének befejezése is. A várárkon híd vezetett a bejárathoz, amely 1552-re készült el. A kaputorony alapjait 1560-ban cölöpökkel erősítették meg, s ekkor elkészítették a felvonóhidat is. Nádasdy Tamás nevéhez fűződik a keleti palotaszárny gótikus épülete elé épített reneszánsz nyitott folyosó, a földszinti pilléres árkádsorral. A vár építkezései feltehetően 1559-ben fejeződtek be.

A vár további megerősítése, a belső udvarban elhelyezett tábla szerint 1588-ban kezdődtek meg, amikor Nádsdy Ferenc a régi fa- és földvárat kőből kezdte átépíteni, munkálatait fia Pál fejezte be 1615-ben. A régi falak, bástyák elé alig 1-2 méterre helyezték el a ma látható tégla-és terméskő falakat, illetve bástyákat; ezek a régiekhez hasonlóan ó-olasz rendszerűek

 

A XVII. században Pál fia Ferenc országbíró építette meg a délkeleti és északnyugati új épületszárnyakat, így zárva körül a vár udvarát. A vár déli és nyugati részén a háromszintes épületeket kétszintesekké alakították át, és a termek belső díszítését is elvégezték.

A XVIII. század második felében a birtokosa, a Szily család, a kaputorony melletti díszterem falainak képeit Dorfmeister Istvánnal festették meg.

Az 1945-ben állami kezelésbe került a vár falai között múzeum működik, míg a többi részek helyreállításával művelődési központot alakítottak ki Dragonots Tamás építész tervei szerint, az OMF és Vas megye anyagi támogatásából.

Sárvár környéke már az őskorban lakott hely. A rómaiak i.sz. 10-ben hódították meg Dunántúlt, és Pannonia néven birodalmuk része lett. A IV. század második felében Itinerarium Antoniniani útikönyvének adatai szerint Savaria és Arrabona közötti útvonalon, Savariától 18 000 katonai kettős lépésre - kb. 27 km-re - feküdt Bassaina nevű település, amely feltehetően a mai Sárvár területén lehetett.

A római birodalom 395-ben kelet- és nyugatrómai császárságra szakadt. A nyugatrómai birodalom tartományait a germánok szállták meg, Pannóniát pedig 433-ban Attila hunjai foglalták el. Attila halála után a birodalom felbomlott, és előbb a keleti gótok, majd a gepidák, longobárdok szállásterülete, a VI. század második felétől az avarok birodalma lett. Az avarok uralmát 796-ban Nagy Károly frank császár döntötte meg, Dunántúlt a birodalmához csatolta. Rövidesen szlávok telepedtek itt le, és Pribina, majd Kocel vezetésével Zalavár környékén egy kis államot hoztak létre.

A honfoglalás során e vidéket Lél és Vérbulcsú törzse szállta meg, akik annak védelmére a mai óvér-dűlő tájékán földvárat építettek. Első okleveles említése 1192-ben történik "castrum Sarvar" alakban, ez időben királyi vár volt. 1273-ban IV. László király a Ják nemzetségnek adományozta. Károly Róbert király 1327-ben kelt oklevelével a régebbi jogokat felújította, ebből az derült ki, hogy Sárvár uralkodásának első két évtizedében királyi vár volt, Köcski Sándor foglalta vissza a Németújvári családtól.

Zsigmond király 1390-ben Sárvárt tartozékaival együtt az Osl nemzetségből származó Kanizsai János esztergomi érseknek és testvérének adományozta Léka várával, Csepreg és Szigeth nevű mezővárosokkal és ezek tartozékaival együtt. A Kanizsaiak itteni várkapitánya az 1400-as évek elején Egervári Mihály volt, aki a vár erősítése körül szerzett érdemeiért Zsigmondtól 1402-ben Franciska nevű birtokán várépítésre kapott engedélyt. A Kanizsaiak hűtlensége miatt a király Sárvárt tőlük elvette, és előbb a Garaiaknak , majd 1411-ben a firenzei származású Philippo Scolarinak (Ozorai Pipó) adományozta. Zsigmond király 1424. június 24-én kelt oklevelével megerősítette azt a csereszerződést, amely szerint Ozorai Pipó temesi főispán Sárvár várát összes uradalmával együtt Simontornya váráért és tartozékaiért Kanizsai Istvánnak és Jánosnak elcserélte.

Kanizsai László Vas vármegyei főispán halála után leánya, Orsolya örökli a hatalmas birtokot, és ide költözött nagynénjével, Dorottyával. Itt jegyezte el a még csak 14 éves Orsolyát Nádasdy Tamás 1432-ben, és e házasság révén Sárvár is a kezére került. A birtok kezelését, apja Nádasdy Ferenc vette át.

Szulejmán szultán fővezére, Ibrahim Kőszeg várával egyidőben Sárvárt is el akarta foglalni. A vár őrsége azonban a több napos ostromot sikeresen verte vissza.

Nádasdy Tamás, mint művelt ember, maga köré gyűjtötte a kor leghaladóbb gondolkodású embereit. Meghívása alapján ide érkezett 1534-ben Sylvester János, aki wittenbergi tanulmányútja után 1539-ben megjelentette a "Grammatica Hungaro-latina" című első magyar nyelvkönyvét, majd 1541-ben az "Új Testamentumíí2 fordítását. Meglátogatta 1545 körül Tinódi Lantos Sebestyén is, aki itt halt meg 1556-ban.

Nádasdy pestisben hunyt el 1562-ben, és bár házasságából három fia született, a felnőtt kort csak egy, az örökös Ferenc érte meg, aki később "Fekete bég" néven is emlegettek. Fiatalon, már 22 éves korában elnyerte az országos főkapitányi címet, és sikeres hadjáratokat vezetett a török ellem. Tevékenyen részt vett a magyar evangélikus egyház szervezésében. Az első dunántúli püspök, Szegedi Máté volt az udvari papja. Támogatásával itt nyomtatták ki Magyari István "Az országokban való sok romlásoknak okairól és azokból való megszabadulásnak módjáról mostan újonnan íratott és sok bölcs embereknek írásából szereztetett hasznos könyvecske" c. munkáját. Pázmány Péternek, az erre adott "Felelet" című művével indult meg a hitvitázó irodalom.

Nádasdy Ferenc 49 éves korában halt meg. Özvegye Báthori Erzsébet még tovább is a várban élt. Nevéhez borzalmas rémtettek tapadtak. Szolgálóleányait halálra kínozta, és állítólag vérükben is megfürdött, hogy szebb legyen. A holttesteket a csejtei vár pincéjében temettette el. Már több mint száz leány halála terhelte, amikor leleplezték, és társaival együtt bíróság elé állították. Két komornáját máglyán égették meg, komornyikját lefejezték, míg Erzsébet életfogytiglan a csejtei várba zárták. Az újabb kutatások szerint azonban a per nem mindenben felelnek meg a valóságnak.

A birtok Nádasdy II. Ferenc és fia Pál, majd ennek fia III. Ferenc örökölte. Ferenc a vasvári béke hatására csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez, majd a következményektől félve, azt a császár előtt felfedte. Az összeesküvőket rövidesen elfogták, Zrínyi Pétert és Frangepánt Bécsújhelyt kivégezték, Nádasdy ferencet 1671.április 30-án a bécsi városházán lefejezték, hatalmas vagyonát pedig a kincstár elkobozta.

A császár 1677-ben a birtokot Nádasdy Krisztina férjének gróf Draschkovich Miklósnak adta el. 1700 körül a vár néhány évig Esterházy Pál nádoré lett, és tőle vásárolta vissza 1703-ban 264 000 forintért Draschkivich Ádám. E család birtoka volt 1775-ig.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején 1704-ben a kurucoknak hódolt meg a vár őrsége, majd ezt követő években többször is gazdát cserélt. A szabadságharc leverése után Sárvár elvesztette hadi jelentőségét.

A XVIII. század második felében Szily Ádám a tulajdonosa, de az 1787.évi összeírásban már a Genovai Köztársaság birtokaként szerepel.

1803-ban Ferenc etei és modenai herceg, Mária Terézia fia lett a földesura, aki a várat átalakítatta. Később a Witelsbach bajor hercegi családé lett, akik 1945-ig kezükben tartották.